MEGJELENT

Szipka-loops

Panaszkönyv

1. itt a nyár
2. kondis szám
3. így mulat egy magyar úr
4. cukiságok
5. lány butaságok
6. szomorú dal

 

Az album létrejöttét a Cseh Tamás program támogatta.
NKACseh Tamás Program

SZIPKA-LOOPS : Panaszkönyv

Videó

Rólam

A Panaszköny című albumon minden egyes dalban kizárólag két hangszer, az emberi hang és egy basszusgitár szerepel - bármennyire is hihetetlennek tűnik ez, ha belehallgatunk a felvételekbe.

A SZIPKA LOOPS tehát egyszemélyes produkció, mivel minden dalának zenéjét, szövegét, hangszerelését, zenei feljátszásait, a rap- és ének szólamokat, szájdobolást, egyedül Kéri Samu követte el egy looper segítségével.

Az 1998-as születésű Samu már az általános iskolában kitűnt zenei tehetségével. Először zongorázni tanult, de hamarosan a basszusgitározás kezdte igazán érdekelni. 12 évesen a szolnoki Gitármánia Táborban különdíjat kapott, mint énekes, billentyűs, ugyanitt - egy évvel később - már basszusgitárosként nyert díjat. Alig 15 évesen több zenekarnak is meghatározó tagjává vált.

Zenei tanulmányai és zenekari munkái mellett önálló zenei világát is próbálta megformálni a fiatal muzsikus. Ebben nagy segítséget nyújtott számára egy érdekes technikai berendezés, a LOOPER, amely az akár több sávra is feljátszott zenei szekvenciákat ismétli és az újabb feljátszásokkal bővíti. Samu, miután elsajátította a többsávos LOOPER kezelését, és rájött annak minden fortélyára, megalakította egyszemélyes zenekarát, a SZIPKA LOOPS formációt. 2014 áprilisában, Dunaújvárosban Looper- produkciójával már megnyerte a Fejér Megyei Diáknapok könnyűzenei versenyét és a zsűri különdíját. Még ebben az évben a Looper Projecttel benevezett a Cseh Tamás Program keretében meghirdetett fiatal tehetségek támogatását segítő pályázatra, amit első nekifutásra megnyert. Ennek köszönhetően készülhetett el a SZIPKA LOOPS első CD-je.

Elérhetőségek

Szipka-loops

e-mail:
web: www.szipka-loops.hu
telefon: +36 70 244 74 83
Facebook Youtube

Dalszövegek

itt a nyár: van egy évszak ami király változatos és erős a lángja poros pinceajtónk mögül előkerül apám pálinkája minden ember szívét elfogja egy dolog egy magasztos érzés ruhatáramat újítom érezvén a buli közeledtét ne izgulj én is bízok benne nem vagy egyedül el fog jönni bízok benne nem vagy egyedül lalalala itt a nyár utolsó zsinór mibe kapaszkodom az csakis ez az érzés ami elfeledteti velem a mindennapok szürkeségét az idő múló de nem gyorsítható ezt már megtanultam régen az ember egy dolgot tehet csak várjon és csak öltözzön fel szépen kondis szám: reggeli cigi kávé annyi biztos kábé hogy kidobott a békávé lejárt a bérlet engem arra kértek nélkülem többen elférnek szal lépjek egy ilyen nap után azt hiszem nem elég a pizzafutár egész nap csak rád vártam a szívem nyitva áll te vagy a kis kondis libám szép kerek fenékkel kicsit kevés ésszel nem vagyok egy testépítő alkat nálam gyenge még az alap fejletlen az alkar tudod mindent elkövetek nemsokára felnőtt leszek rosszalkodunk máskép de ez még csak látkép mit szólnak anyádék ha megtudják hogy mi a szándék az már nem lesz játék a lány ígért fűt fát nem akarom ezt a hibát majd felkiált nem akarom kihordani ennek a parasztnak a fiat érzem mikor az ujjam a testedhez ér felborul a hormonháztartás két ember egy lakás csak ne lenne ez ilyen pompás mint egy nap a flexben ma láttam ott az exem de én nem verekszem láttalak egy másik csávóval aki nagy bottal jár de fontos hogy egy állóval egy papírvágóval szívem darabokban vissza mentem a napokban egy helyre amit nem ismersz ez a fitness csak úgy dagad rajtad az a hatalmas izom gyúrás helyett én sajnos a sörömet iszom azt tudom viszont ha valaki beszólt csak rá kell nézned és el is iszkolt te vagy az életem ezt meg kell értened az ártatlanságod nem kell féltened az nem az életed bizzál bennem a bizalom kölcsönös az irgalom szükségese te vagy a kiégett a tilalom az erényed a nem az nálad igent jelent azzal csak hitegeted magadat az erőről te azt hiszed fentről látod pedig lentről az önbizalom megnő ha lekerül a kendő a bugyi meg a többi az nem köll már egy képzeletbeli esküvőben az álmaim kéklő tengeréna feneked jobb féltekén megtört a napsugár az már nem alkutárgy hogy téged bámult meg a futár a következmény ezután neked en vagyok szultán majd hirtelen erős nőből vált ki egy kislány akiből a sírás csak dől mint rossz konnektorból szikrák nem kell sírnod tudom még bírod tudom még bírod mondd el mi a kínod bemutatom életed szerelmét aki elfelejtené tested gyönyörűségében köreid fönségességében a jellemed okozta fösvényességed azt az önkényességet egy kapcsolatban amit a napokban bemutattál nem kívánom hordozni mint egy kiherélt kappan ez már nem nyom a latban reggeli füstcsíkok tengeren a feladat az izomtömeget csak te adhattad magadnak kellettél hozzá ezt te is tudod jól ezért jönnek utánad a bindzsák mindenhol cicám te tökéletes tisztara önkényes egy kicsiket laza de valahogy mégis fölényes van is mire baby ilyen kerek fenékkel meg a léteddel hogy felérhet egy kis reggeli reménnyel mikor rád gondolok minden nap egy ünnepnap szerelmünknek nem szabhat az idő semmiféle gátat előttem egy álomkép azt hiszem latom meg ha te nem latod magad előtt azt mondom álmodj még csak gyúrjál nehogy elpunyúljál maradjál ilyen szép örökké engem ne unjál azt jobban szeretném fölöttébb hogy durvuljál ne butuljál a világ kegyetlen hozzád azért vagy megbecsülve mert miniszoknyát húztál így mulat egy magyar úr: péntek esti fogadóra érkeznek a betyárok szép hímzéses kabátok látszik hogy nem japánok a magyarok úgy mulatnak róluk szól az éjszaka róluk szól az éjszaka tánc meg kaja meg pia ihatnak ők akármennyit biztos ki nem dőlnek biztos ki nem dőlnek ha nő is van ott főleg a többi népcsoport nem tud semmit a piálásról semmit a piálásról annak a módjáról mert döröghet a villám szakadhat az ég az ördög verheti a feleségét amiért a társaságunk jókedvre alapul hát nézd így mulat egy magyar úr cukiságok: cuki lány nézd itt egy cuki srác megállok a cuki dolgoktól úgy érzem hogy lassan már hányok dől a médiából a tökéletes ideál lassan ők mondják meg mit csinálj odaállj ideállj pénteken épp nézném a kedvenc csatornámat erre jobbnál jobb akciókkal tömik meg a pofámat a citrom facsaró most olcsóbb azt mondta az expo kikapcsolom a tévét mert akkor még nem lesz feszkó ez a világ megbolondult az értékrend meg megfordult csak akkor rúghatsz labdába ha sportkocsiban ülsz nem pedig ladába fejfájás csillapítóért az ember minek fizet én elárulom a titkom inkább igyál egy pohár vizet mert azt már elfelejted hogy azért fáj a fejed mert annyi melód van hogy inni azt már elfelejtesz halmozzuk a dolgainkat mindenből van 10-20 mi vesszük a telefont de belőlünk lesz a túsz megkaptam a pulcsit és most pózolok de naphosszat swag sapka megvan mert ha igen akkor azt hozzad lány butaságok: óh szia helló hát ez már maga az éden azt hittem hogy ismerlek amikor ott álltál a héven merthogy én hiszek a csodákban és legfőképpen benned hiszem hogy az ok-okozat oda vissza lengeti a szoknyád amit pimaszul felhúztál hogy senki ne tudjon más látni csak azt hogy ma gyúrtál nincs hátsószándék csak te meg én egy tudatlan szőke szexibb mint egy okos lány szóval sokat ne tanuljatok mert a tudás az árt a világ sokkal félelmetesebb lesz birtokában soha ne nyúlj könyvhöz inkább élj a vakhomályban minden péntek legyen gyásznap az agysejtjeidnek amikor úgy berúgsz hogy már öngyilkosok lesznek minden pénteken menjetek ismeretlen bárba ahol ismeretlen férfiakat políroztok állva majd másnap felkeltek egy ismeretlen házban egy ismeretlen férfi mellett ismeretlen ágyban és arra eszméltek hogy nem értitek mi van hogy kerültem én ide és egyáltalán ki vagy ez egy életcél én hiszem azt hogy nem még előtted az élet és változtathatsz ezen ha nem érdekel folytasd csak ki vagyok én neked nem vagyok én egy pap csak egy gondolkodó gyerek szomorú dal: a világ egy kártyajáték ezt már látom hogy ki osztja a lapokat azt nem vágom mi csak kapjuk őket és csak játszunk pókerarccal hogy ne hibázzunk nem vagyok egy szuperhős de belátom a múltat a múlttal együtt belátom hogy az események múlnak éreztem már úgy hogy egyedül vagyok a világ ellen senki nem ért egyet még a csaj se aki imád engem ők azt hiszik hogy a kártya az az élet szerintem még életükben nem láttak szépet kapaszkodj szeretteidbe mert ők itt a mankók ha elesettnek érzed magad csak mondd meg a frankót mondjatok egy imát melynek központi témája hogy inkább menjünk barátkozni mint videotékába egy szomorú dal mit adok neked ajándékba az élet egy nagy játszma én beszálltam a játékba tik-tak tik-tak ketyeg az az óra ha letelik az óra ne számítsál jóra az emberek különböznek de egy dolog biztos hogy ütni fog az órád lehetsz vézna akár izmos csak azt tudod tenni ha a végén visszanézel ne azt nézd mennyiszer ültél megkötözött kézzel de csak ésszel csak a szívedre hallgass hiába vagy bárányok közt sosem lehetsz farkas benne vagy a világ fogaskerekébe ahol csak egy csavar vagy a nyálgépek meg kaparnak még jobb melót akarnak ezért mindent elkövetnek hallottam már régi barátságokról is amit tönkretettek mert mit teszünk mi emberek ahogy megszületünk csak mások elvárásait teljesítjük na gyerünk még többet akkor leszel hasznos a világnak hogyha diplomákat gyűjtesz csak érezd magad királynak